A Pataky Nőikarral a 2023-as veszprémi Dalvölgy rendezvényen találkoztunk, ahol a nőikarok műhelyében, magyar költők megzenésített verseivel foglalkoztunk és adtunk együtt egy csodálatos koncertet.
Ezt követően 2024. tavaszán a műhely budapesti és környéki nőikarai műhelyvezetőnk, Mindszenty Zsuzsánna hívására, a fővárosi közönségnek is bemutattuk a veszprémi műhelymunka gyümölcsét, egy rövid kórusonkénti bemutatkozó koncertet követően. A kórustalálkozóra a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium aulájában került sor.
Ugyanebben az évben örömmel fogadtuk el a Pataky Nőikar őszi meghívását Kőbányára, ahol a Kőrösi Kulturális Központban adtunk közös koncertet, a két kórus műsorát néhány közös darabbal kötöttünk össze.
Idén ősszel mi látjuk vendégül a Pataky Nőikart, nagyon várjuk az újra találkozást, hogy megmutassuk egymásnak és a telki közönségnek, hogy éppen hol tartunk, mivel foglalkozunk jelenleg.
