A Telki Nőikar legújabb tagjaként hatalmas élmény volt számomra, hogy részese lehettem a karácsonyi koncertnek. Bár gyerekkorom óta körülvesz a zene, játszottam vonószenekarban, évtizedeken át énekeltem kórusban is, az elmúlt években idő hiányában mindez elmaradt az életemből. Idén ősszel viszont úgy alakult, hogy rokonok-barátok biztatására csatlakoztam a Telki Nőikarhoz, ahol mindenki olyan hatalmas szeretettel fogadott, amitől rögtön otthon éreztem magam, mintha én is húsz éve énekelnék ebben a családias közösségben.
Hamar magával ragadott az a lelkesedés is, amivel a jubileumi évad hangversenyeire készült a kórus, és lenyűgözött az az igényes szakmai munka, amivel jó hangulatban, de fegyelmezetten, a rendelkezésre álló idő minden percét kihasználva készült a csapat az előttünk álló feladatokra.
A karácsonyi koncertet különösen intenzív felkészülés előzte meg: összpróbák és szólampróbák, sőt, egy együtt töltött teljes hétvége is azt a célt szolgálta, hogy Benjamin Britten remekműve, a Ceremony of Carols, valamint a koncert második részében hallható karácsonyi dalfeldolgozások mind a lehető legszebben csendülhessenek fel december 16-án a Telki Sportcsarnokban.
A karácsonyi koncertek persze mindig különleges események, mert igaz, hogy a december zsúfolt időszak fiataloknak és felnőtteknek egyaránt, az ünnepre való készülés ilyenkor már ott van a levegőben, és mindannyian újra gyermekként várjuk a csodát, ami az év legsötétebb napjain bevilágítja szívünket.
A Telki Nőikar pedig ezt a csodát már hetekkel a koncert előtt elkezdte megálmodni és megvalósítani. Bár egy pillanatra sem felejtettük el, hogy aznap legfontosabb feladatunk az éneklés, emellett hihetetlen sok kreativitással, szívvel és lélekkel készültünk arra is, hogy a koncert közönsége – rokonaink, barátaink, kollégák, szomszédok és ismerősök, Telki egész közössége – valódi karácsonyi élményben részesüljön. Készültek a karácsonyfadíszek, mézeskalácsok, meghívók és plakátok, záporoztak az ötletek, a koncert napja pedig jobb volt, mint egy csapatépítő tréning: reggeltől délutánig remek hangulatban díszítettük a sportcsarnokot, hogy a koncertteremre amúgy kevéssé emlékeztető tér estére minél inkább karácsonyi pompába öltözhessen.
Nem mondom, hogy addig nem izgultunk – Britten darabja zeneileg is komoly kihívás minden amatőr kórusnak –, de talán akkor ért bennünket igazán utol az ünnepi lámpaláz, amikor elkezdett gyülekezni a közönség, és hirtelen ráébredtünk: olyan sokan fogadták el meghívásunkat, hogy minden ülőhely elfogyott, és a tornacsarnok zsúfolásig megtelt vendégekkel. A következő bő órában pedig olyan varázslat született, amiről szerintem a legtöbben nem is álmodtunk: bár talán nem minden hang volt tökéletes (erről az izgalom legalább annyira tehetett, mint a decemberi megfázások), de mégis mindannyian azt éreztük, hogy valami csoda megszületett közöttünk és általunk.
A koncert végén, kezünkben egy-egy mécsessel, amikor már karnyújtásnyira álltunk barátainktól, azt is láttuk, ahogy többek szemében megcsillantak a meghatottság könnyei – számomra talán ekkor kezdődött el igazán a karácsony, és azt is megéreztem, hogy most már elválaszthatatlanul a Telki Nőikar családjába tartozom.